Windows 8-változatok sokasága

A Windows 8 operációs rendszer előreláthatólag kilenc változatban fog a nagyközönség elé kerülni.

 

Mint eddig is megszokhattuk a Windows rendszerek nem egy csomagban kerültek a végfelhasználók elé. Az eddigiek során az elsődleges szempont az ár volt. Minnél több funkciót szerettünk volna elérni annál magasabb verziót kellett hogy válasszunk.

A másodlagos szempont a felhasználói kör megcélzása volt, tehát mindenki megtalálhatta az ízlésének és előre látható céljainak megfelelőt.

Most sem lesz másképp. Azon felül hogy milyen réteget próbálnak megcélozni, egy új tényező is az előtérbe került. Mivel a fejlesztők a megtervezésekor arra is törekedtek hogy minnél változatosabb hardverkörnyezetben lehessen használni, ezért az új verziók megalkotásakor ezt is belekalkulálták.

 

Szemfüles felhasználók a regisztrációs adatbázist fürkészvén felfedezhetik benne azokat a jeleket amelyek erre utalnak. Bővebben itt olvashatunk róla.

Természetesen ez még meg is változhat, de annyiban biztosak lehetünk hogy az új rendszer eltér a hagyományoktól. Természetesen ezekből a verziókból nem lesz mind közvetlenül elérhető, bizonyos kiadások csakis előtelepített változatban kerül elénk.

Nézzük, mire számíthatunk:

Windows 8 Starter

Windows 8 Home Premium

Windows 8 Home Basic

Windows 8 Professional

Windows 8 Professional Plus

Windows 8 Enterprise

Windows 8 Enterprise Eval

Windows 8 Ultimate

Windows 8 ARM

Tehát mostantól nem csak asztali számítógépeken illetve, netbookokon tudjuk futtatni, hanem akár táblagépeken kihasználva az igen alacsony erőforrásokat is.

Ettől eltekintve elvárhatjuk mindazokat az előnyös tulajdonságokat amit az eddigiek során hallhattunk róla.

Rendkívül gyors telepítési lehetőséget biztosít, amely során sokkal kevesebb kérdést tesz fel, csakis a legfontosabbakat.

Számos olyan javítást is tartalmaz majd ami jelentősen javítja a felhasználhatóságát. Többek között mostantól nem lesz gond a 2,2 TB-nál nagyobb adattárolók kezelésével sem.

Ezen felül finomítani fognak az automatikus frissítési funkción, tehát az eddigiek során ha futtattuk a frissítési szolgáltatást, biztos kerültünk már olyan helyzetbe hogy újra is kellett a rendszert indítani. Ebből akkor adódik gond ha munka folyamán zaklatja a felhasználót.

Ezen az eljáráson finomítottak a fejlesztések során.

Szerencsére a Microsoft nagyvonalúságának a várva várt Windows 8 operációs rendszer előzetesét bárki ki is próbálhatja.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

code