The Sims 3-1tb.hu

Az Electronic Arts által kifejlesztett és kiadott játék vagyis a The Sims 3 műfaját tekintve egy igazi stratégiai játék, tehát szimulációs játékszoftver. Az eddigi kiadásait figyelemmel kísérve, nem szűkölködött felhasználókban ezért nem hiába jelent meg a várva várt folytatás.

Megjelenésének első hetén máris hatalmas példányszámban kelt el, az akkori havi eladási rekordot beállítva.

Maga a The Sims 3 játék története az előző részekből megismert cselekményvonalat követi. Simjeink életét kell úgy alakítani mintha élő személy volna, életkorának megfelelő foglalkoztatást igényel.

Kis kedvencünk életéből nem hagyhatjuk ki az érzelmeket, hisz nekik is jutott belőle, vannak vágyaik, félelmeik és még céljaik is.

A szereplői egy kitalált virtuális közösség tagjai akik ha megéheznek, esetleg megszomjaznak leugranak a sarki étkezdébe kedvenc ételüket elfogyasztani.

Ennek a virtuális világnak köszönhetően akár valóra nem vált álmainkat is beteljesíthetjük, létrehozhatunk olyan szituációs helyzeteket amit az életben nem vagy csak kompromisszumok árán tudunk elérni.

The Sims 3 indulásának első állomása a kis kedvencünk egyedi megformálása. Hogy milyen tulajdonságokkal ruházzuk fel csak rajtunk áll, ha inkább a gyors játékkezdés a lényeg viszonylag gyorsan túl is eshetünk a műveleten, ilyenkor ne várjunk briliáns karakter szerepet, a kiforrott személyiségért időt és türelmet nem tekintve kell foglalkoznunk Simünkkel. Ha mégis a rövidebb utat válasszuk szembesülnünk kell azzal a ténnyel hogy a létrehozott karakterrel kell az egész játék alatt személyesülnünk.

Kezdő játékosok számára természetesen nem tekinthető komoly szempontnak a megfelelő karakter megformázása hisz nem is igazán tudatosul bennük hogy mit is lehet maximálisan kihozni. Következő nekifutásra illetve a már rutinosnak számító emberek mindig találnak finomításra szükséges elemet.

A második lényegesebb szempont a karakter formálása mellett a lakberendezés, ami szintén miránk hárul. Olyan tárgyakat, berendezéseket célszerű választani ami nélkülözhetetlen lenne az életben is, a kevésbé fontosabbak a továbbiakban is beszerezhetőek.

Az alapvető lakberendezési tárgyak között érdemes hogy megtalálható legyen a WC, telefon, hűtőszekrény, fürdőkád. Maga a lakás kialakítása során érdemes kellő hangsúlyt fektetni a világítás, és ablakok elhelyezésére is.

Figyelem előtt kell tartani a szórakozást is attól függően hogy sportos vagy logikai beállítottságúak vagyunk e.

Fontos hogy a használat során kedvencünk éppúgy jól érezze magát mint mi a valós életben.

Nem minden fenékig tejfel, a játék érdekessége hogy éppúgy mint az életben itt is betörők lophatják el legfontosabb értéktárgyainkat ezért nem árt ha valamilyen riasztó berendezést is felszerelünk. Ha mégis beütne a balszerencse de mi vagyunk olyan leleményesek hogy vissza tudjuk szerezni az ellopott tárgyakat még akár jutalomban is részesülhetünk.

Futtatása során döntő szerep jut magának a pénznek is, segítségével színvonalas életet biztosíthatunk kedvencünknek. A fizetőeszköz beszerzése hasonló lépésekkel érhetjük el mint az életben.

Megfelelő munkahely teremtésével biztosak lehetünk anyagiak kérdésében.

Minél több pénzt sikerül gyűjtögetnünk annál több luxus cuccot tudunk vásárolni.

Ha úgy érezzük hogy stabil lábakon állunk anyagilag jöhet a család tervezés, akár be is vállalhatunk utódokat, hogy teljes legyen a képlet.

A játék során azért oda kell figyelni olyan alapvető dolgokra is ami nélkül bajba is kerülhetünk, ennünk is kell meg természetesen inni is, a pihenésről is gondoskodni kell. Ha már teljesítettük a kötelességeinket ne szégyeljük gyakorolni jogainkat, tehát kötelező a szórakozás is, a tökéletes körfolyamat kialakításával biztosított a Sims számára az egész élet.

Ha minden életkorszakasznak megfelelő feltételeket tudunk biztosítani, rendeltetésszerű használatról teszünk tanúbizonyságot. A nagy népszerűségnek örvendő játék számos kiegészítővel is büszkélkedhet.

Kiegészítők

-A világ körül

-Szabadtéri kalandok

-Padlógáz cuccok

-Leszáll az éj

-Luxuslakás cuccok

-Álomállások

Gépigény

Az alábbi adatok semmiképp nem az ideális értékre vonatkoznak hanem a minimális konfigurációra jellemző adatokat tartalmazzák.

Operációs rendszer

Windows XP SP2

Vista SP1

Processzor

Pentium 4 -2Ghz, Athlon 2000+

RAM

Windows XP SP2- 1Gb

Windows Vista SP1- 1,5 Gb

Videokártya

GeForce FX 5900, Radeon 9500 (128Mb-RAM)-vagy ettől jobb.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

code