A legjobb diagnosztikai programok

Ezzel a cikkel abban szeretnék segíteni az olvasóknak, hogy miként lehet a számítógép hibáit kizárni.Melyek a legjobb diagnosztikai programok.

Bizonyára kerültünk már olyan helyzetbe hogy, számítógépünk rendszeresen lefagyott, esetleg kék halál képernyő fogadott minket amit nem tudtunk hova tenni. Bennünk motoszkált a gondolat hogy, esetleg mink is fel tudnánk deríteni az okokat, vagy talán el is tudjuk hárítani.

Ez így van! A szervizekben sem tesznek másként, mint különböző teszteket futtatnak le számítógépünkön és ahol kibukik a történet, valószínűleg ott lesz a baj. Első körben érdemes minden számítógép tulajdonosnak telepíteni a számítógépére egy diagnosztikai programot ami nagyban elősegítheti a bekövetkező meghibásodás megelőzését.

 

Az egyik legnépszerűbb és a széles felhasználhatósági körének köszönhetően az Everest komoly segítséget tud nekünk nyújtani. Részletes betekintést kapunk az operációs rendszer és hardver elemeink tulajdonságaiba. A teszt és diagnosztizáló program segítségével ellenőrizhetjük az egész számítógépet, megtudhatjuk a terheltségi állapotát, összehasonlításokat készíthetünk gépünkről riportok formájában.

Egy egyszerű könnyen kezelhető program a SpeedFan nevű alkalmazás. Segítségével kiszúrhatjuk a túlságosan melegedő alkatrészt ami a meghibásodás egyik jele lehet. Részletes információt kapunk számítógépünkről. Képes akár számítógépünk ventilátorainak a fordulatszámát szabályozni. Betekintést kapunk processzorunk terheltségi állapotára.

Ha a diagnosztikai program komoly melegedést mutat kis terhelés mellett, érdemes tovább kutakodni.(processzor ventilátor,hűtőpaszta kiszáradás,nem megfelelő szellőztetés ezek feltételek bármelyike huzamosabb idő alatt problémákat fog okozni.)

Processzor diagnosztikai program

A hibás processzor működés tud szép kis galibákat okozni. Ha a szellőztetése megoldott és a ventilátorral sincs semmi baj és mégis melegszik vagy fagy a rendszer, a processzorra gyanakszunk, zárjuk ki egy teszttel.

 

A Prime95 nevű program prím számok számoltatásával terheli le a rendszert. Több magos processzorok esetén több programot kell egymás mellett futtatni hogy, a processzor magjai egyenletes terhelést kapjanak. Alapértelmezés szerint nem lehet belőle többet futtatni ezért a tartalmazó mappát másoljuk, az exe fájlnak adjunk egy másik nevet így megoldható a többszörös futtatás. A processzor prioritását is érdemes normál értékre állítani.

Ez a program alkalmas még a memória terheltségi szintjének tesztelésére, illetve az áramfogyasztás tesztelésére. Ajánlott 6-8 órát futtatni teszt menüpontonként. Ha a teszt ideje alatt nem kapunk hibaüzenetet minden rendben van. Ha a processzor esetén hibát jelez nem feltétlenül jelenti hogy, a proci már használhatatlan, mivel az átlagtól magasabb terheltségi állapotot ér el a teszt ideje alatt. Kissé érzékenyebb rendszerre utal.

Videokártya tesztelő diagnosztikai program

A videokártya játékok és grafikai feladatok esetén tudja a leglátványosabb hibákat produkálni. Érdemes elsőnek itt is kizárni a szellőztetés és ventilátor által produkált kiváltó okokat.

Látogassuk meg videokártya gyártónk weboldalát és töltsük le az aktuális típushoz megfelelő tesztelő programot.

Általános egészségi állapotáról a 3DMark nevű program tud infókat adni. Ez a program bonyolult grafikai műveletekkel űzi videokártyánkat, akár a végletekig. A pontérték segítségével adott hardver környezetű gépekkel összehasonlítást tudunk készíteni.

Ne feledkezzünk meg a driverek ellenőrzéséről sem.

Winchester hibák kizárása tesztekkel

Vannak olyan tünetek amik egyértelműen a Winchester hibájára utalnak. Többek között a kék halál hibaüzenet, sivító, kattogó hang a gépből. Ellenőrizzük a csatlakozókat is mivel a kitágult, vetemedett csatlakozó kontakt hibát okozhat elhitetve velünk hogy a merevlemez hibás. A toldásokat mozgassuk meg hogy teljesen kotyogás mentes e, ha mégis mozogna, a csatlakozó hüvelyeket óvatosan nyomjuk összébb csak egy kicsit, hogy teljesen stabil legyen. Nekem okozott már csatlakozó folyamatos HDD kattogást. Ha nem a táphiba és a csatlakozók okozzák, látogassunk el a gyártó hivatalos oldalára és a típusnak megfelelő tesztelőprogramot töltsük le és futtassuk. Hatalmas előnyük, hogy ingyenesek.

A még nem jelentkező, illetve már meglévő hibák kizárására a Hard Disc Sentinel nevű alkalmazás nagy segítségünkre lehet. Széleskörű diagnosztikai feladatok ellátására alkalmas a HD Tune nevű program. Hibás szektorok, felpörgési hibák, írás olvasási sebesség és processzor leterheltségi szint megállapítására vagy S.M.A.R.T értékek kiolvasására egyaránt alkalmas. Ezek sajnos fizetősek, de egy kis okossággal, internetes keresgéléssel megoldható.

Hitachi HDD diagnosztizálására, keressünk rá a Hitachi HDD Diagnostics Tool alkalmazásra. Samsung merevlemez esetén pedig, a Samsung HDD Diagnostics Tool kifejezésre keressünk . A megfelelő ISO fájlt írjuk ki lemezre és indítsuk róla el a gépet, illetve kövessük a gyártói használati utasításokat.

Memória tesztelés diagnosztikai programokkal

A memória hibáinak kizárására használjuk a Memtest86+ nevű programot. Kiírjuk bootolható lemeznek és róla indítjuk a számítógépet. Hagyjuk több órán át futni,futtassuk le többször is azután nézzük meg az eredményt. A program többször is teleírja a memóriát majd visszaolvassa így megállapítja a hibás egységeket.

A Windows 7 használók előnyben érezhetik magukat mivel a rendszer tartalmaz egy diagnosztikai programot aminek az eléréséhez, csak annyit kell tenni, hogy a keresés mezőbe be kell gépelni, hogy Windows memóriadiagnosztika. A gép újraindul és a teszt le is fut automatikusan.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük