A vígjáték főszereplői Fred és Rich rég óta barátok, rendszeresen összejárnak együtt töltik el a szabadidejüket. Feleségeik egy nap azon veszik észre magukat hogy, életük párjai mást sem tesznek ha összefutnak mint hogy bámulják a nőket, róluk beszélnek, lassan már velük is álmodnak.
A két barát unalmas hétköznapjaira ráférne már egy kis frissítés. Minden házasság eljuthat egy olyan pontra amikor szükség van egy kis újdonságra, filmünk szereplői a változatosság egy érdekes műfaját választják.
A feleségek kétségbeesésükben és a házasságuk megmentésének érdekében, Fred és Rich számára adnak egy hét szabadságot, ami alatt azt tesznek amit csak akarnak. Csajozhatnak, ahogy csak belefér.
A hét leteltével vissza kell térniük a házasság kötelékeibe, maguk mögött hagyván az előző hét történéseit. Fred és Rich élvén az egy hét elhajlási engedély adta lehetőséggel, belevetik magukat az élet sűrűjébe.
![]() | ![]() |
![]() | ![]() |
De barátaink nem állnak a helyzet magaslatán, hiába alkalmaznak mások által már jól bevált szövegeket, mégis mintha egyetemista fiatalok első csajozási próbálkozásait látnánk viszont.
Az elhajlási engedély címü film, sok házasságban élő férfi számára elgondolkodtató témát tartogat, ki ne szeretne hasonló cipőben járni legalább egy hétig büntetés nélkül.
Egy igazán szórakoztató, lebilincselő vígjáték, a két férj számára a tanulság hogy nem minden álom jó, ha valóra is válik.
Rendező:
Bobby Farrelly, Peter Farrelly
Szereplők:
Owen Wilson, Jason Sudeikis, Alexandra Daddario, Alyssa Milano, Christina Applegate, Jenna Fischer, Richard Jenkins, Vanessa Angel









