A Nintendo Switch 2 már a boltokban

A játékkonzolok világában új korszak kezdődik: a Nintendo legfrissebb készüléke, a Switch 2, végre elérhető a boltokban! A cég hosszú várakozás után hozta el a továbbfejlesztett változatot, amely innovatív technológiákkal és fejlettebb grafikával kápráztatja el a rajongókat.
Hazánkban is megkezdődött az értékesítés, és az első vásárlók már sorba álltak, hogy birtokba vehessék a készüléket. Az alapmodell ára 210000 Ft körül, míg a Mario Kart World csomaggal együtt 500000 Euro-ért szerezhető be.
A legfontosabb újdonságok között szerepel a továbbfejlesztett kijelző, amely 4K felbontásban kínál látványos élményt, valamint az új Nvidia processzor, amely minden eddiginél gyorsabb teljesítményt biztosít. Az előző generáció játékai továbbra is futnak rajta, de az új fejlesztések külön jelzést kapnak, és egyes címek kedvezményesen érhetők el azok számára, akik már rendelkeznek a korábbi verzióval.
A Nintendo közösség világszerte izgatottan fogadta a konzolt, amely várhatóan hatalmas sikert arat. Ha te is szeretnéd kipróbálni a Switch 2-t, érdemes mielőbb beszerezni, hiszen a készletek gyorsan csökkennek!